Jó pár Mankell regényt olvastam már. A svéd regényíró, aki nem mellesleg színházi rendező és Ingmar Bergman veje, még azelőtt híres lett krimijeivel, hogy kis hazánkban elterjedt volna a skandináv krimik kultusza.

A lényeg, először is, hogy azokat a krimijeit kedvelem igazán, amelyekben Wallander a főszereplő: ez a magának való, morózus, zárkózott, elvált rendőrnyomozó, aki annyira életszerű és emberi a tökéletlenségeivel együtt. Sokszor ingerült, a konfliktusokat sután kezeli. Ugyanakkor hihetetlenül érzékeny a társadalmi változásokra: aggódva figyeli az egyre kegyetlenebb gyilkosságok elharapózását, és úgy általában a jóléti svéd társadalom kettészakadását.

Nem épp zökkenőmentes a kapcsolata családjával: özvegy, művész édesapja már elhivatottságát sem érti, nehezen éli meg, hogy fiának kevés ideje van rá. Lányával, Lindával is sokszor nehezen találja meg a közös hangot.

Amilyen suta kapcsolataiban, olyan zseniálisan vezeti a dél-svéd kisváros, Ystad rendőrkapitányságának nyomozócsoportját. Ebben a hosszú, mégis végig izgalmas és fordulatos regényben egy vérfagyasztó többszörös gyilkosságban kezd el nyomozni: egy kiránduló pár több hete meggyilkolt fiatalokat talál meg egy erdei tisztáson. A fiatalok a nyári napfordulót, a Szent-Iván éjt ünnepelték meg a természetvédelmi terület eldugott szegletében, nem is akárhogyan: a 18. századot idéző jelmezekben. Tetemüket és ételeiket-italaikat a gyilkos hermetikusan, nejlonnal lezárta. Miért akarta a jelenetet "konzerválni"? Miért voltak így öltözve a fiatalok? Ki és miért, mióta figyelte őket? Miért kellett meghalniuk?

De még több kérdés merül fel, mikor nem sokkal ezután meggyilkolnak egy rendőrnyomozót is - Svedberget, Wallander zárkózott kollégáját, akiről meglepő titkok derülnek ki, ahogy a nyomozás előrehalad. A két ügy aztán összekapcsolódik, de mi a kapocs?

Különösen tetszett ebben a regényben, hogy a pszichopata gyilkos gondolataiba is időről-időre belepillanthatunk, a krimi cselekménye nemcsak egy szálon fut.

Még valami: szeretem megnézni a regények helyszíneit a neten, most is ezt tettem, kukkantsatok be Ystadba a város hivatalos honlapján, érdemes: www.ystad.se

A hangulat azonban merőben más, mint Agatha Christie regényeiben. Hisz ez egy más világ, térben, időben is... 

Kathy Reichs nem „csupán” írónő, eredeti szakmáját nézve bűnügyi antropológus orvos. Ő az, aki megalkotta dr. Temperance Brennan, azaz a tévéből jól ismert dr. Csont karakterét megismertetve a közvéleménnyel a törvényszéki antropológusi hivatást.

A Csont és vér az USA-ban 1997-ben jelent meg Déjà Dead (már halott) címmel és hamarosan a bestseller listák élére került. A francia-angol kétnyelvű cím előre jelzi a regény kétnyelvű színhelyét, francia Kanada fővárosát, Montréalt, melynek hangulata és leírása már önmagában érdekes, krimi ide vagy oda. Ugyanakkor aki azt várja, hogy a sorozatból ismert helyszínek és a megszokott karakterek köszönnek vissza a könyv lapjain, meglepődhet. A könyv és a film nem fedi egymást, bár vannak hasonlóságok.

A történet önmagában röviden összefoglalva nem tűnik túl eredetinek: a törvényszéki antropológus orvosnő egy parkban talált emberi maradványt boncolva hasonlóságot vél felfedezni egy korábbi általa vizsgált esettel, majd kiterjesztve kutatását még több hasonló áldozatot talál az intézet nyilvántartásában: eltűnt, brutálisan, de hasonló módon meggyilkolt nők boncolási jegyzőkönyveiben fedezi fel az összefüggést és szívósságával, szakmai tudásával eléri, hogy a rendőrség megkezdje az ismeretlen, hihetetlenül kegyetlen sorozatgyilkos elleni nyomozást, melybe őt is bevonják.

 Miben más ez a regény a többi „sorozatgyikosos” krimitől?  Nekem abban, hogy hiteles. Az írónő és a főszereplő eggyé válik, a szakmai tudás átsüt a lapokon – erre a napló szerű,egyes szám első személyben írt szöveg erősen rásegít – , ezt pedig kellemesen színesíti az író kiváló Kanada-, főleg Montréal ismerete, és a szereplők életszerűsége.

Szubjektíve talán annak is volt szerepe, hogy kiéreztem belőle némi skandináv-krimi hangulatot is, és nem csak az éghajlatot tekintve :)

Hozzád melyik világ áll közelebb? Christie vagy Reichs?

Sziasztok!

Bár mindenevő vagyok, már ami a könyveket illeti, ebben a blogban mégis csak a krimik kapnak helyet. Hogy miért? Lehet, hogy nem vall nemes ízlésre, de mindig a krimik álltak a szívemhez a legközelebb… Már tíz évesen lenyűgözve olvastam A sátán kutyáját, aztán rávetettem magam Agatha Christie könyveire. Aktuális kedvencem Jo Nesbø, de róla majd később.

Hát akkor kezdjük. 

Első bejegyzésem témája a krimi királynőjének egyik számomra nagyon kedves könyve:  Gyilkosság a paplakban. Ez Miss Marple „első regénye”: a hamisítatlan viktoriánus vénkisasszony, aki mindenbe beleüti az orrát és akinek minden emberre, helyzetre van egy párhuzam az emlékezetében, bravúrosan megoldja az ügyet, leiskolázva a rendőrséget.

Miss Marple kideríti, hogy ki ölte meg Protheroe ezredest, az elviselhetetlen természetű, ám annál jómódúbb falusi presbitert St. Mary Meadben - mindezt úgy, hogy kertészkedés és madárnézegetés közben megfigyeli a kertje előtt elhaladó szereplőket: így a csinos, ám jóval fiatalabb, boldogtalan feleséget, az átutazóban lévő, a paplak fészerében alkotó jóképű élet- és festőművészt, vagy éppen az áldozat első házasságból származó lányát, a szétszórt, ám ravasz Lettice-t. Közben konzultál a nyomozóval, ami a későbbiekben is szokása lesz, valamint a szomszédos paplak lakóival, Clement lelkésszel, aki paphoz nem méltó módon szerelmes ifjú feleségébe, és velük élő kamasz unokaöccsével. Külön érdekesség, hogy a regény narrátora maga a lelkész, aki egyben Miss Marple segítője is. 

Ha ki akarsz kapcsolódni, elmerülni a 30-as évek vidéki angliai idilljében, belecsöppenni egy igazi falusi rejtély közepébe, akkor ez a krimi a Te kezedbe való. Ráadásként szórakoztató társadalomrajzot és jellemrajzokat is kaphatsz a főzni nem tudó házicselédtől kezdve a járadékából élő, unatkozó úrilányon át a nem épp szürke kisegér lelkész feleséggel bezárólag.